1. A tengerpart
Busant gyakran Korea nyári fővárosának nevezik, hiszen hat gyönyörű strandjával az ország minden részéről, sőt külföldről is vonzza a turistákat.
Ezek közül kiemelkedik Haeundae, amely nemcsak Busan, hanem egész Korea egyik legismertebb strandja. Nyári szezonban körülbelül 9-10 millió látogatót fogad.
A strand 1,46 kilométer hosszan terül el, és 40 méter széles homokos partja akár 120 000 embert is képes befogadni. 2008-ban 7937 napernyőt állítottak fel, amely látványosan bizonyította a strand népszerűségét és kapacitását. Ezzel Guinness-rekordot döntöttek.
2. A filmfesztivál
Busan minden ősszel a filmrajongók központjává válik, amikor otthont ad a Busani Nemzetközi Filmfesztiválnak (BIFF, korábban PIFF), amelyet Ázsia egyik legjelentősebb filmes eseményeként tartanak számon.
A Haeundae-gu kerületben található moziközpontban megrendezett fesztivál 1996-ban indult, és az első nemzetközi filmfesztivál volt Dél-Koreában.
A BIFF célja, hogy bemutassa az új filmeket és támogassa az elsőfilmes rendezőket, különösen az ázsiai régióból. Emellett a fesztivál különleges figyelmet szentel a fiatal tehetségek felkarolására, valamint a fiatal közönség bevonására, ami még vonzóbbá teszi a filmszeretők számára.
(Igen, az elvetemültebbek a jegypénztár előtt aludtak.)
3. Az akvárium
A Busan Aquarium, amely Haeundae-part található, Dél-Korea legnagyobb akváriuma, és 2001-es megnyitása óta a régió egyik legkedveltebb turisztikai látványossága. Az akváriumban körülbelül 250 faj és akár 35 000 tengeri állat tekinthető meg, köztük pingvinek, vidrák és piranhák.
EZT NÉZD MEG! | Nem kell Ázsiáig utaznod, ha tengerparti kikapcsolódásra vágysz – fedezd fel Albánia mesés homokos partjait! És ha már ott jársz, ne hagyd ki a sasok földjének lenyűgöző ókori romjait, bájos kisvárosait és lélegzetelállító természeti kincseit sem!
Ha tetszett, amit olvastál, akkor
